kép innen

Nyár volt, árnyékban 35 fok. A Moszkván felszálltam egy buszra és belecsöppentem egy szürreális világba. Az indulásra várakozó utasok szidták a BKV-t, hogy képtelen légkondis járműveket üzemeltetni – ráadásul mindezt egy olyan környéken közlekedő busznál, amelynek a lakói hozzá vannak szokva, hogy nekik mindenből a legjobb jár.

Amikor a sofőr bezárta az ajtókat és elindult, olyan standupot nyomott le a mikrofonba, hogy kedvem lett volna a végén megtapsolni. Kedves Utasok, megértem a rosszallásukat, higgyék el, én is ugyanezt gondolom a szolgáltatás szinvonaláról, amit önök, de kérem, gondoljanak bele. Önök utaznak pár megállót, utána leszállnak és felfrissülnek, én meg itt ülök egész nap ebben a szaunában. Úgyhogy kérem, lazuljanak le, nézzenek ki az ablakon, élvezzék, hogy van elég ülőhely. Köszönjük, hogy velünk utaznak! – kábé ennyi volt a lényeg, mindez persze sokkal viccesebben előadva, és nemcsak a megfogalmazás volt szellemesebb, hanem a helyzetkomikum is dolgozott.

Mi is történt itt - pszichodrámás szemmel nézve az eseményeket? Moreno, a pszichodráma módszerének kidolgozója beszél arról, hogy az embernek az életben különböző szerepei vannak és azokat különbözőképpen tudja „belakni”. A buszvezető például egy foglalkozási szerep. Belakhatja a buszvezető ezt a szerepét úgy, hogy szigorúan azt csinálja, ami neki elő van írva: nyitja-zárja az ajtókat, figyelmesen vezeti a buszt, időben felveszi a munkát és tartja a menetrendet. Ha ezt teszi, ezzel már tulajdonképpen megszolgálta a fzetését, megtette, ami a dolga, elégedettek lehetünk vele és ő is saját magával. A munka világába való belépés idején, vagy akár egy-egy cégnél való kezdéskor az első időszakban gyakran így viszonyulnak az emberek foglalkozási szerepükhöz. Figyelnek arra, hogy mi van a munkaköri leírásban és azt megvalósítják.

Ha ebben az adottkeretben már biztonságosan mozog valaki, jellemzően miután beleszokott a cég klímájába, eltöltött pár évet egy adott munkával, akkor már képes arra, hogy kreatívan maga is formálja a foglalkozási szerepét. A buszvezető is ezt tette, amikor a hangosbemondón keresztül kedvesen, udvariasan és humorosan megszólította az utasokat. Ezért ő nem kapott prémiumot, nem jutott gyorsabban vagy biztonságosabban A-ból B-be, de néhány embernek okozott néhány vidám percet, foglalkozott a hogylétükkel és talán el is gondolkoztatta őket arról, hogy mennyire relatív az ő szenvedésük a hőségtől.

Az eset 2 és fél éve történt, és én máig is emlékszem rá. Ez a buszsofőr kreatívan lakta be a sofőri szerepét, és biztos vagyok benne, hogy szubjektíve is jobban érezte magát ezzel, mintha csak levezette volna az előírt számú kilométert.

Te hogy vagy a foglalkozási szerepeddel? Szorítanak a kötöttségek? Pont jó, de semmi különös az egész? Megteszed, amit muszáj, de színtelen az egész? Kreatívan értelmezed, szabadon improvizálsz az adott kereteken belül? Élvezed, amit teszel egész nap? Hol tudnád belecsempészni azt a plusz a munkavégzésedbe, a munkahelyi szerepedbe, amitől jobban éreznéd magad? Hol szorít a szerepjelmez és mit tudsz tenni azért, hogy kényelmesebb legyen? Netán egész más jelmezre, egész más szerepre vágysz?

Ha van kedved ilyen és hasonló kérdésekről egyedül és másokkal gondolkodni, gyere el a work-life-balance témájú meditatív sétánkra március 3-án! Részleteket itt találsz.