Az utóbbi időben mintha mindenki pozicionálná magát a nők „dolgával” kapcsolatban. Egyik oldalon vannak, akik úgy vélik, a nők legfontosabb feladata a szülés és a gyerekek felnevelése. Ennek mindent alá kell rendelni, beleértve a személyes szabadságot és a szakmai sikereket.

Másik oldalon jönnek azok, akik szerint a gyerek minden rossz okozója, aki miatt a nők szabadsága elvész, akik miatt nem tudják azt az életet választani, amit igazán szeretnének, akik miatt alá vannak rendelve a férfiak uralmának anyagilag és személyes életükben – s ezért a legjobb, amit egy nő tehet, hogy nem szül ebbe a világba, ebbe a macsó rendszerbe újabb gyerekeket. Ha fiúk lennének, akkor azért, mert újabb kis elnyomókra nincs szükség, ha meg lányok, akkor azért, mert csak nem akar rosszat a saját gyerekének. De legfőképp azért, hogy kihozhassa magából a legtöbbet, ami csak lehetséges.

Az első véleményt nagyon gyakran férfiak hangoztatják, a második véleményt pedig olyan nők, akik már felneveltek egy-két-akárhány gyereket – és eközben azt élték meg, hogy a gyerek az anya számára szívás.

Bevallom, engem mindkét lózung irritál. Talán azért is, mert anya vagyok és fontos számomra a karrierem is, meg a gyerekeim is. Sőt, tudom, nem cool, amit mondok, de még a férjem is szeretem. Egyfelől senki ne írja elő, hogy nőként hogyan éljek, szüljek vagy ne. Másfelől senki ne írja elő nekem, hogy ha gyereket szülök, akkor kötelező elvesztenem a szabadságomat. Mert nem kötelező. A gyereknevelés sok tekintetben korlátozza a szülőket – szülők alatt az anyát és az apát is értem. Ha például egy gyerek nem alszik éjszaka éveken keresztül, az a család életét igencsak megpecsételi. Hogy a gyereket éveken keresztül gondozni kell, nem lehet egyedül hagyni, hogy nem képes önellátásra, az rengeteg időt, energiát és lemondást követel a szülőktől. A spontaneitás lehetősége mintha évekre eltűnne. De ki szabja meg, hogy ez a sors kizárólag a nőknek jut?

Nagyon veszélyesnek érzem, amikor elvileg a nők védelmében olyan mondatokat sulykolnak belénk, amelyek az elnyomó viszonyokat konzerválják, ahelyett, hogy valódi szabadságért küzdenének a nők számára. Márpedig ha azt mondjuk, hogy az anyaság börtön, akkor igent mondunk arra, hogy anyának lenni csak úgy lehet, hogy feladom a szabadságom, apának lenni meg csak úgy, hogy egyedül hagyom a társamat a gyerek gondjával.

Rengeteg dologban változott, változik a társadalom jelenleg, többek között a nemi szerepek terén is képlékeny minden. Ez épp azt a lehetőséget nyitja meg, hogy a nők javára változzon a helyzet: de csak akkor, ha nem azt sulykoljuk, hogy a gyerek elveszi a szabadságot, hanem ha azt hangsúlyozzuk, hogy lehet gyerekek mellett is a legtöbb szabadságot megtartani.

És itt a pszichodrámának is óriási esélye van több okból is:

• Segíti megtörni a családi beidegződések hatalmát. Csak azért, mert anyám, nagyanyám, dédanyám feláldozta magát a család oltárán és mindenről lemondott, ami örömet okoz, még nem szükséges nekem is ugyanezt az utat választani.
• Segít megtalálni azt, aki én vagyok és ami nekem fontos. Mert nehéz ragaszkodni valamihez, ha nem tudom, mi az. Ha nincs egy konkrét vízióm arról, hogyan szeretnék élni, mi fontos nekem, akkor valóban bedarál a pelenka meg a játszóterezés.
• Mert segít felfedezni saját értékességünket: és ha értékesnek tudom magam, akkor olyan partnert fogok választani, aki engem is értékesnek lát. Ilyen partnerrel jó eséllyel egyenrangú kapcsolatot tudok kialakítani és nem alárendelődőt.
• Mert a pszichodráma fejleszti azt a képességem, hogy új helyzetekben új módon tudjak reagálni és képes legyek megoldani a közben kialakuló konkfliktusokat. Mert aligha van olyan kapcsolat, amelyben nem okoz fennakadást, ha újra kell osztani a szerepeket a gyerek születése után. De lehet újra osztani és ezzel a kapcsolatot új szintre emelni.

Persze nem mindenkinek egyformán könnyű szabadnak lenni, szabadnak maradni. De a moreno-i világképben pont az a legszimpatikusabb számomra, hogy az embernek azt adja meg, ami leginkább emberré teszi: a szabad választás lehetőségét. Hogy azt mondja: minden helyzetben többféle lehetséges lépés van és ezekben a kis lépésekben szabadon dönthetek. A pszichodrámában pedig kockázat nélkül kipróbálhatom, mi lenne, ha... Amit pedig el tudok képzelni, az már elkezdett megvalósulni.