A pszichodrámában a testünk, a testi érzeteink óriási szerepet játszanak. Éppen itt van a módszer többlete azzal szemben, ha csak beszélünk a problémáinkról. A beszéd és az életünk verbális értelmezése egyszer elér egy határhoz, ahonnan nem lehetséges továbbjutni, például azért, mert egy bizonyos életkor alatt már nincsenek emlékeink vagy mert az a benyomásunk, hogy már minden lehetséges megoldást kipróbáltunk és egyszerűen semmi nem jött be. 

A pszichodrámában a test sokféleképpen lehet segítségünkre, most kettőt mutatok be ezek közül:

- Van, hogy a problémánkat nem tudjuk pontosan körülírni. Van egy hatalmas katyvasz a fejünkben, de nem találjuk a fókuszt. Ilyenkor a dráma színpadán elkezdjük felrakni a problémakatyvasz egyes elemeit - egyelőre válogatás és súlyozás nélkül. Elhelyezzük ezeket magunkhoz képest a színpadon. Szabadon megválasztjuk a magunkhoz képesti távolságot-közelséget, megjelenítjük, hogy milyen testi érzéseket kelt bennünk az adott probléma (például görcsbe rándul a gyomrom, nem kapok levegőt, elszorul a szívem, összecsuklik a térdem). Ha az egyes dolgok, érzések, emberek valami verbalizálhatót is üzennek nekünk, akkor ezeket az üzeneteket a játékosok (a csoporttársak) olyan hangerővel mondják, ahogyan a játszó kívánja. A színpadon ilyenkor elég nagy kavarodás alakul ki, pontosan tükrözve azt az összevisszaságot és problémahalmazt, ami a játszó fejében uralkodik. Ekkor a játszó, más néven protagonista elkezdi megérezni - nem megérteni! -, hogyan hatnak rá a színpadon megjelenített érzések, dolgok, emberek. A közelség-távolság, a különféle testi érzések, szorítás, a hangzavar, a ránehezedések, húzó és toló erők összevisszaságából az adott pillanatban kialakul, hogy mi a legfontosabb, mivel kell most foglalkozni. Sokszor egészen új szemszögből látja az ember ilyenkor a problémáját, olyanra döbben rá, amire egyáltalán nem gondolt. A testi érzésekre való figyelés segít fókuszt és ezáltal fogást találni a problémán, s ezzel el lehet indulni a megoldás útján. 

- A test másik szerepe a drámában, hogy segít átélni olyan dolgokat, amiket nem elég tudni, hanem érezni kell. Ilyen például, ha valaki a játéka során a hiányzó anyai szeretetet szeretné bepótolni, szeretné átélni, hogy ő szerethető. Ilyenkor a játék lezárásakor a csoport gyakran veszi fel a ringató, ölelő anya szerepét: a protagonistát együtt karba veszik és ringatják, sokszor még egy gyerekdalt vagy altatót is énekelnek. Ezzel az elemi, mozgásos tapasztalattal a protagonista átélheti azt, amit gyerekkorában nem élhetett át vagy nem annyit, amennyi számára szükséges lett volna. Ez a testi érzés sokkal többet jelent és maradandóbb, mint ha valaki a csoportból azt mondaná, hogy igen, értékes vagy, szerethető vagy. 

Épp mert a testre való odafigyelés ennyire fontos a drámában, érdemes máskor is odafigyelni a testünk üzenetére. A hétköznapi életben sokszor ignoráljuk a testet: akkor eszünk, amikor időben belefér, akkor alszunk, amikor már minden mással végeztünk - nem amikor szükségünk lenne a táplálékra vagy a pihenésre. Aki drámázik, az egy idő után megtanul hálával fordulni a teste felé és odafigyel a jelzéseire nemcsak a dráma során, hanem máskor is. Ha egy helyzetben mindig elakad a lélegzete, vagy csengeni kezd a füle, akkor egy idő után megkérdezi magától: mi nem stimmel, mi ellen tiltakozik a testem? Mire vagyok allergiás, mitől kapok kiütést? Mi az, amit zsigeri szinten már nem akarok elviselni, pedig a civilizált részem még nagyon is türelmes? Ezek a jelek drámán és a hétköznapokban segítenek megőrizni és helyreállítani a lelki egészségünket, ezért érdemes figyelni rájuk és megfejteni a test titkos nyelvét.